Sötét érintés I

Elkészült az első példányom, 2015.02.09 én jelent meg a Sötét érintés első regényem.

„Történet 2.”

Képeid mosolyognak rám mindig szobámnak a falán, ahogy falamra tekintek, mely jó szokásommá vált és egyre gyakoribb. Nem lehet betelni veled és gyorsan, de biztosan nem csak a valóság minden pillanatát töltöd ki, beloptad magad az álmaimba is. Minden egyes perc, másodper rólad szól számomra. Persze mindezt mélyíti beszélgetésünk is, melyet az internet nyújt számunkra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Hangod édes dallamként csilingel füleimben, mitől határtalan boldogság kerít hatalmába, lebilincsel szinte. Menthetetlenül szerelmes vagyok beléd, mely ismeretlen volt eddig számomra. Kevésnek találom a szavakat, melyek kifejezni hivatottak érzelmeimet, vágyaimat, szerelmemet irányodban. Hogy fejezzem ki mérhetetlen nagyságát és erejét? Csak azokkal a szavakkal tudom kimondani, mik adottak. Halálosan szeretlek téged az örökkévalóságig, őrülten kívánom érintésed, csókod, ölelésed és légyottunkat, mely gyönyör vad hullámait gerjeszti egy testté, lélekké válva.

Szentesi Tamás

„Történet 3.”

Létezésünk értelmét nyerte, végleg amikor a karjaink és az ajkaink egymáshoz értek. Szerelmünk még most is sok gyönyört és szépséget hordoz magában. Arcomra virult napnak a fénye sugározta be őszinte szerelmünket. Létezésem veled együtt értelmét nyerte szívemből kioltva a depressziós gondokat. A gúnyos mosolyból őszinte mosolyt teremtettél meg arcomon. Amikor rátaláltam leveledre, a szívem majd kiugrott a helyéről egy ütemet verve a tieddel. Éreztem szavaidnak a súlyát, amikor belém vetetted őszinte szerelmes hitedet. Csak úgy ragyogtak a szemeim s minduntalan tudtam, hogy bízhatok benned. Egyedül csak te számítasz nekem s szerelmünk beteljesülését már nagyon sokszor bizonyítottad. Rettentően nagy a szemeimben az irántad érző csillogási vágy. Határtalanul boldognak érzem magam, hogy a te párod lehetek, amitől szárnyakat kaptam az utunk eleje óta. Mondhatni rengeteget segítettél a céljaink elérésében és a vágyaink beteljesedésében. Mindent, amit értem tettél azt mind hátsó szándék nélkül tetted és igen kimondom, hogy büszke vagyok rád. S most már elég közel vagyunk a közös regényünkhöz, ami csak a mi életünkről szól és nyilvánosság elé hozom. A sorsunk is így akarja. Mert minket egymásnak teremtettek. Mély szerelmet adtál, de szemeim most is könnyben úsznak, gömbfolyamként hullnak a földre s folyóvá szelídülnek.

Szentesi Tamás

„Történet 27. ”

Egy szerelmes lány, aki soha nem kapta meg a tiszteletet és az iskolában mindig piszkálták, gúnyolták különböző becenevekkel.  Első nap, amikor elindult hazafele az iskolából, valami fényre lett figyelmes és egyszer csak a fiú álmából felébredett a kórházban.  Infúzió lógott ki belőle s nagyon össze volt törve. A fiú nehezen tudott megbirkózni a lány hiánya miatt, mert mindig rá gondolt, nem bírt gondolni másra. Este 20:00 óra és közeledett a hajnal. Próbált aludni, mély álomba merülni, a kezét a hasára tette. Elkezdte érezni a fiú, hogy valami jelen van, de nem látja, viszont tudja, hiszen az egyetlen szerelme démoni erejét érezte. Hirtelen fénycsóva kerekedett az egész szobára és megjelent a lány.

- Vigyázok rád, nem lesz semmi baj, bárhol vagy én veled vagyok.

- Most pedig aludj, mert pihenned kell, csak jöttem szép álmot kívánni.

A lány eltűnt. Reggel 8:00 óra. Közeleg a vizit ideje.

Bejön a Doktor Úr.

- Hogy érzi magát fiatalember? - kérdezi a doktor.

Köszönöm szépen, sokkal jobban vagyok.

- Azt tudja, hogy nem sokon múlt az élete?

- Igen, mert láttam a fényt magam előtt.

- A szerelmem jelent meg előttem és éreztem, hogy piszkálják az iskolában, és ahogyan hazafele megy a suliból.

- Valamiért nagyon szeretheti azt a lányt.

- Igen, nagyon szeretem, épp ez a baj.

- Pihenjen, még bent tartjuk egy pár napot.

Este 20:00 óra. Ismét készül aludni a fiú, de még mielőtt lefeküdt, kiment vécére és ahogy kinyitja a szoba ajtaját ,a szembe lévő tükrön egy pillanatra megjelent a lány gúnyos mosolyával. Továbbhaladt a fiú, szép lassan lépkedett s újra a lány gúnyos mosolygós hangját hallotta. Erre a fiú megijedt és visszaszaladt a szobájába és magára húzta a takarót. 

- Megszólal a lány hangja:- tán nem félsz?

- A fiú remegett az ágyában, nem válaszolt.

- Lány suttogja a fiúnak:- megeszlek és elevenen szétszedlek.

Fiú: Kérlek, ne tedd, hiszen tudod, hogy én szeretlek.

- Igen tudom, de nem érdekel, én azt élvezem, ha szenvedsz.

"Egyszer csak megjelenik.  A lány arca sápadt, szeme könnyes"

Fiú: Most meg miért sírsz?

- Csitt, hallgass mondja a lány, élvezd a pillanatot, amit nem sokáig tehetsz, mert most végzek veled. Fiú felállt az ágyról és megpróbált elmenekülni. De a Démoni lány gondolataival bezárta az ajtót.

A zár kattant, lángok borították el a szobát s mindenütt káosz volt. Démoni lány egyre csak közeledett és közeledett. Fiú: Könyörögve kérlek, ne bánts engem, hisz én sem bántottalak.

D. Lány: A fiú szemébe nézett és látta szavainak őszinte rezdülésének komolyságát. Ekkor térdre rogyott, szomorúan megpillantotta a fiút és egyszer csak eltűnt.

Az ajtó zárja kinyílott, a lángok meg eltűntek és a lány is elment. A fiú felkelt rémálmából, az arca izzadt és sápadt. Elővette egyetlen fényképét, ami a lányról volt neki. Megérinti a fényképet s azt kérdi a lánytól:

- Mondd, miért hagytál el minden szó nélkül?

- Mindig itt kísértesz az álmaimban

és nem tudok megszabadulni tőled.

A fénykép egyszer csak elkezd homályos színekben köröket rajzolni és furcsa mozdulatokat tesz meg fényképben a lány. "Elkezd oda - vissza, sétálni rajta"

Arra lesz figyelmes a fiú, hogy a lánynak szeme és az arca teljesen megváltozott a képen.

Fél és úgy érzi, hogy már teljesen elveszítette a szerelmét. A fiú könnyei már szomorú táncot ejtett a szeméből

és egy hirtelen mozdulattal a lány előmászott fényképéből s azt mondta a fiúnak démoni hangon:

- Nincs okod félni, téged nem bántalak.

- Megígértem, hogy vigyázok rád.

- De aki más az utamba áll, azzal végzek.

S a lány visszavonult a fényképébe.

A fiú lelke összegyűrt lett és a térdét felhúzta mellkasához s jó nagyokat sóhajtozott. Belépett az ápolónő a szobámba és megkérdezi.

- Mi a baj, miért remegsz?

- Fázom, felelte a fiú.

A nővér behozott egy melegebb paplant és ráhúzta a fiúra. Az ápolónő miután ráhúzta a paplant a fiúra, kiment. Furcsa hangokat hallott a folyosó végén.

El is ment, hogy megnézze ezeket a hangokat. Elért arra a helyre, ahonnan a hangok szóltak. Különböző képek voltak a folyosó falán és a hangok ismét megszólaltak (Meghalsz) Az ápolónő megijedt, de nem rohant el, hanem rápillantott a képre, ahol a hangot hallotta. Egyre közelebb hajolt a képhez és valami csillogó fényre lett figyelmes. De mielőtt jobban megpillantaná ezt a jelenséget a nővér, akkor hirtelen a sötétség erőket képviselő lány kimászik a képből, démoni szemeivel rápillant a védtelen nőre és megöli. Ebben a pillanatban megérkeztek a fiú osztálytársai, mert jöttek hozzá látogatóba, de ők mit sem sejtenek arról, hogy a kórházban áldozattá fognak válni. Beérnek a fiúhoz és üdvözlik, átölelik s érdeklődnek iránta. Meg- szólal Márta, hogy elmegy kicsit körülnézni itt a második emeleten a kórházban.

Kilépett a szoba ajtaján és a jobb oldalnak veszi az irányát, ahol a nővérgyilkolás történt.

Ő is megnézte a képeket a falon és miután megnézte őket, kíváncsisága hívta a halálba, hogy nyisson be a képek közti ajtón. Benyitott és abban a másodperben miután belépett az ajtón a zár kattant. Márta kétségbe- esett és ki szeretne menni, de nem tud. Démoni lány hangja a fürdőszobából megszólal, édes hívó hanggal csábítja magához.

- Gyere, elvezetlek a paradicsom szerelmes ölébe. Márta kíváncsi lett és elindult a fürdőszoba felé. Elért a fürdőszoba ajtajához s benyitott. Nem látott semmit, de a démoni lány hang ismét szólítja, ami a fürdőkád függönye mögül hallatszik. Szépen lassan kíváncsian odamegy és miután elhúzta a függönyt, a démoni lány gúnyos mosollyal ránézett Mártára és abban a szent másodpercben belehúzta Márta fejét a fürdőkádba és megfojtotta.

Nem volt kérdéses, hogy valami bántja a démoni lányt, de még nem lehetett tudni, miért teszi ezt az emberekkel. Közben Tomi és a többiek jól elvoltak a kórteremben. Carlosnak feltűnt, hogy Márta már elég sok ideje elment és nem jött vissza, így hát mondta a többieknek elmegy és megkeresi. A földszint felé vette az irányát, ahol megpillantott egy gyönyörű lányt, aki szobor formájában nézett Carlosra.

A lány szobor szemű tekintete jobbra és balra cikázott, amit Carlos nem vett észre. Mindezek után folytatja Márta keresését, amikor leért a földszintre.

Álcázott lány Márta hangját hallja, hogy szólítja őt.

- Carlos, jöjj,ennél szebb dolgot még életemben láttam.

A hang a portáról jött. Bemegy a portára és nem találja Mártát, de a hangját ismét hallja. Odaér a számítógép elé és a hang, amit halott az a számítógépből jött.

Carlos egyre nagyobb levegőket vesz és kérdezi magától, hogy mi lehet ez. A számítógép képernyője hirtelen hangyás lesz és vált egyet a kép, ahol a démoni lány kinéz gyilkos tekintetével s végez Carlossal.

Carlos az utolsó leheletéig küzdött az életben maradásért, ajkából vért öklendezett a felszínre, de a kegyetlen démoni lány teljesen kifacsarta a lelkét az utolsó cseppig és magába szívta Carlos életerejét és így egyre erősebbé vált.

Tomival együtt hárman vannak még életben a korházban, akik nem tudnak a démoni lányról, mintha élvezné, hogy gyilkolhat.  De ez nem ő, hanem valami más, ami irányítja a lelkét, mert igazából nem gyilkos, hanem egy szeretni való  lány volt mindaddig, amíg nem szállta meg  egy kegyetlen démon, amit még sajnos nem tudni, hogyan lehet végezni vele.

Tomi figyelmeztette a barátait, Johannt és Clarkot, hogy a barátnője itt kísért a kórházban és valószínűleg már végzett Mártával és Carlossal.

Johann és Clark nem hitt a fülének, mert azt hitte, hogy Tomi a betegsége miatt mondja ezt, de nagyot tévedtek. Johann és Clark elmennek körülnézni, hogy mégis mi ez az egész. Leértek az első emeletre, ahol műtőszobák voltak és gondolták benéznek, hátha van valami összefüggés azzal kapcsolatban, amit barátjuk Tomi mondott nekik.

Belépnek az 1-es ajtón és valami fura érzés fogta el Johannt

és azt mondja Clarknak.

- Húzzuk el a csíkot, haver, valami nem tetszik itt.

- Ne félj, nem lesz semmi baj, mondja magabiztosan Clark.

Észrevesznek egy fehér műtőasztalt belépve az 1-es ajtónak a második felébe, ami csupa vér volt és a véres nyom a szekrényhez vezetett. Nem félnek és tovább menetelnek a szekrényhez és amint odaérnek kinyitják szekrénynek az ajtaját s a démoni lány ott van bent, elkapja Clarkot, berántja a szekrénybe, hogy végezzen vele. Amíg Clarkot megölte, addig Johann elkezdett kifele szaladni s miután elérte volna az 1-es szobának kijáratát a démoni lány bezárta az ajtót erejével. Johann bekuporodott a sarokba szinte már reszketett a félelemtől, mert sokkolta az a látvány, amit látott.

Néma csend van s közben felhúzza pulcsijának  kapucniját, amivel a legnagyobb hibát követi el, mert ebben a pillanatban kinyitódik a démoni lány szeme a Johann kapucnijában a lelkével összeforrva, belehúzza ruhájába Johann fejét és végez vele is, ahogyan a többiekkel.

Eltelt egy óra és Tomi már sejti, hogy nincsenek a barátai életben. Felkel az ágyról és ahol a képek vannak a falon arra veszi az irányát. Oda, ahol a nővérrel végzett a démoni lány.

Belép a szobába és azon keresztül a fürdőszobába, ahol meglátja a nővér holttestét a kádban. Tomi szíve egyre hevesebben vert a látványtól és elájult.

Szentesi Tamás

„Visszaemlékezés”

Összetörve a fürdőszobában dülöngél előre, hátra, mint egy depressziós, hiszen az élet kegyetlenül bánt vele és a barátai is folyton cserbenhagyták. Ő volt a szerencsétlenség, mert a lány, akit szeretett mindent képes lett volna megtenni még akkor is, amikor elhagyta a gyilkos elméjű lány.

Amióta elment mindig gyilkolta a lelkét Tominak, mert egy választ sem volt képes adni neki. Szinte már fojtotta a gerinctelenségével, amivel bántja volt kedvesét. A szíve már olyan állapotban volt a fiúnak, hogy sokszor alig volt ereje az élethez. Az Igaz szavak őszintén hatottak volna a lelkére és életét is könnyebben tudta volna cipelni a vállán. A fiúnak a lelke már egyre erősebben kopott, de a fájdalom, amit ő cipelt az a legnagyobb tragédia is volt egyben. Amióta elhagyta a gyilkos lány, nem telt el úgy nap, hogy a fiú ne szenvedett volna, mert minden oly hirtelen történt és megviselte a picike lelkét.

A lány szelleme ott kísértett állandóan, ahol a fiú járt és végigkísérte minden egyes lépését. Az érzelmei a legmagasabb hegyre is képes lett volna felmászni, mert annyira szerelmes volt. Ő jelentette neki a mennyei hatalmat, a tűzben járó szerelmet és a levegőt, mert nélküle nem érezte jól magát, de amikor vele volt, az maga volt a csoda, hiszen akkor mindig jó kedélyű volt a fiú és az arca csak úgy piroslott a szerelemtől. A Fiú láncai egyre magasabbra emelték a fájdalmas mércét, melytől nem tudott megszabadulni, mert a lány folyton ott volt és kínozta jelenlétével s ábrándozó szavaival. A gyilkos lány nem hagyta nyugodni egy pillanatra sem és élvezte, hogy a fiút maga köré fonja, mellyel kihasználta a feléje irányított érzelmeit. Közben ismét előjön a piszkos fájdalmat keltő leány és így szól Tomihoz:

- Ha tudnád, hogy mennyire hiányzol!

Tomi elpityeregve válaszol:

- Nem, nem tudom, mert te hagytál el minden szó nélkül és ott aláztál engem, ahol csak tudtál, miután elhagytál.

- Én nem tehettem semmit, te is tudod, mint, ahogyan azt is, hogy itt éldegélsz bent mélyen a szívemben.

A lány felzaklatta magát és hirtelen tovaszállt a másvilágba. A lány valamiért nem akarta észrevenni, hogy kínozza a fiút és megöli a benne rejlő kicsi fényt is, ami még van a fiúban. Más dolga is lehetett volna, minthogy, folyamatosan zaklassa jelenlétével és hazug szavaival. Nem beszélve arról a helyzetről, amikor még jelen volt az élők között, akkor a barátainak azt adagolta be Tomiról, hogy „ő” zaklatta és persze a halandónak is ezt hazudta. A hálói körbefontak és nem tudtam szabadulni belőle, melyben félig megette a lelkemet és nem engedett szabadon hálójának szorításából. A gyilkos lányt, mintha csak a haszon érdekelte volna, melyben sötétséget akart kelteni a fiú lelkében. Tomi szinte kívánta a halált, mert a fájdalom nem hagyta testét nyugodtan és folyamatosan látszódtak rajta a „Depressziós” tünet jelei. Körbefonja a hálójával a lány, mellyel erős szorítással bír a fiún. A fiúnak fehér Violaként eredtek meg a könnyei „ő” nem félt, csak nem tudott szabadulni az érzéseitől, melyben a lány egyre lejjebb húzta fiúnak a lelkét. Csillagként ragyogtak a meglóduló könnyei a szeméből, melyben érezhető volt a fiú szerelme, amit érzett a lány iránt.

Odabent a fiú lelke égett a sötétségben és majdnem hogy megfagyott a nem létező ölelésben, mely mindig gondolatokat szült, de a valóság kérges keze váratta és kínozta a fiúnak az teste egészét.

Önmagától a lánytól soha nem várt semmit, mert „ő” neki csak a viszonzás számított.  A fiú bánatos pillantását a gyilkos lány képére szegezte, amellyel tiszteleg előtte, hogy mennyire szerette.

Szentesi Tamás

„Megálmodott halál”

A fiú folyton álmodott a halálról, mert az érzés egyre csak felzaklatta és felszakította sebeit. Álmából felzengett a lány dúdolása, amit a fiú nagyon szeretett hallgatni, amikor még az élők között volt a gyilkos lány, mert a fiú mindig kérte, hogy dúdoljon neki elalvás előtt. De most valami más formájában jelent meg a hangja, ami nem emberi, hanem gyilkos elmére vall. Megszólal a lány a fiú álmában:

- Nem érdekel, hogy ki vagy micsoda próbál minket szétszakítani, mert nem fog neki sikerülni, hiszen amit én még érzek irántad holtan is, az számomra nem kérdés.

- Jó lenne most is a karjaid között feküdni és érezni a melegségedet, ahogyan hozzám érsz.

A fiú álmában könnyezett és a lány letörölte könnyeit, amit az ajkához emelt és megérintette vele az ajkát.

- Látod, én itt vagyok neked!

- Hadd nemesítsem, ajkam szemeid könnyével szeretnék úgy eltávozni ma is, hogy békével.

A fiú felriadt álmából könnyes szemmel és elment megmosni az arcát, de ahogyan mosta az arcát a lány megjelent tükörképében és a gúnyos mosolyát küldte, ahogy még az élők között telefonon tette, miután kijutott külföldre.

A fiú visszarohant az ágyba és magára húzta a paplant, mert félt, szinte már vacogott a félelemtől. Izgatott félelmétől a szíve egyre hevesebben vert, melytől a fiú rosszul érezte magát, hiszen nem hagyta nyugodni a gyilkos elméjű lány.

A fiú nagy nehezen visszaaludt, de ahogy elaludt, a körülötte lévő fekete árnyak zaklatták Tomit és nem hagyták egy pillanatra sem nyugodtan pihenni.

Az árnyak, amik megjelentek körülötte belekapaszkodtak a lábába és próbálták áthúzni a másvilágra, de megjelent a gyilkos lány a fiú segítségére sietve és a hatalmas erejével félresöpörte az árnyakat.

Mintha a bocsánatát szeretné kifejezni Tomi védelmével a gyilkos lány, hogy „ő” ezt nem akarta, csak így kellett történnie.

Oly homályosak a feltörő emlékek a fiúban, mert nehezen tud visszaemlékezni a szép pillanatokra, melyben csak úgy áramlott az őszinteség és a szerelmi tisztelet a másik iránt.

A fiú nem vágyott a társaságra, mert egyedül akart lenni és nem szeretett volna mutatkozni semmiféle társaság előtt. Az érzelmei egyre csak bántották, mert a kellő búcsút sem kapta meg, amivel fokozottan könnyebb dolga lenne és talán ezek az írások sem születnének meg, mely a fiú lelke legmélyén lakozik.

Fiúnak a lelke halál közeli állapotában elgyengült testként hevert a fagyos ágyán és nem tudott szabadulni. Szemeit körülvették a pirosodó színek bíbora, melyek égették a fiú arcát. Minden áldott napon könnyeket ejtett a lányért, akit tiszta szívéből szeretett.

Álmodja a halált, melyben érzi a vesztét, hogy teljesen elveszíti egyetlen szerető szerelmét. Sóvárog a halál utáni vággyal szemei előtt, nem látva mást, mint a pokol kapuját, melyben kitárul az a világ, ahol még egy élő lélek sem járt.

Lépésről, lépésre haladt tovább, hogy meglelje fájdalmainak a kivezető útját és hogy elérje a fényt, ahol eldobhatja fájdalmát és kettétörheti a szívének szegezett mérgezett nyilát.

Szentesi Tamás

„Fájdalmas ébredés”

Hosszú fájdalmas kín érte a fiú lelkét, zaklatott volt. Az álmaiban mindig jelenlétével zaklatta, hogy még jobban elbizonytalanítsa a fiú elméjét. Este 22:00 óra, a fiú aludni készült és elment lefeküdni, nyugovóra tért.  Mély álmába kerül, ahol mindenütt szép rózsák voltak egy nagyon szép kertben. A napnak a sugara még fényesebbé alakította fényével a rózsaszirmokat. A kertben elindult kelet felé, ahol egy házra lett figyelmes. Odamegy a téglás házhoz és bekopogtat. Vár, de semmi. Elhatározza magát és benyit az ajtón. Szép igényes a ház belseje, szinte ragyogott minden a tisztaságtól. Beljebb lép és egyszer csak valami zörgésre lesz figyelmes a második emeleten.

Szépen, lassan, csöndesen fellépked a lépcsőn és a zaj felé vette az irányát. Odaér az ajtóhoz, amin keresztül, mintha valamit vágnának.

Benyit az ajtón és meglátja, hogy a gyilkos elméjű lány vagdossa szikével a közös fényképüket.

A lány keze a fényképpel együtt véres volt és közben rápillantott Tomira és egy pillanat alatt ott termett előtte a szikével. A fiú torkához emelte a szikét és ebben a minutumban fények jelentek meg és a Tomi könnyes szemekkel sírva ébredt. A fiú nyugtalan, sápadt és szinte már úszni tudott volna a verejtékében. Megérinti a torkát és észreveszi, hogy egy hosszúkás seb nyílt rajta, ami vérzett. Már lassan az egész ágy véres foltokban tündökölt. Erre, mit adott Isten, ami vértócsa úszott az ágyon elkezdett kimászni belőle a gyilkos lány. Pirosan fénylett szemének a tekintete Tomira szegeződött és a kezében az éles szike csillogott.

De hirtelen egy „Angyal” formájú lény jelent meg Tomi és a gyilkos lány között. Az angyali teremtés fényes kardját elővette és megsebzi vele a halott elméjű lányt. Mielőtt végezett volna vele az angyal, Tomi elé áll és a démoni lány el tudott menekülni, melykor az angyal is eltávozott a fehér fényben. Mindenütt vér és káosz vöröslött a szobában. Körülpillant, mikor minden kép elhomályosodik és Tomi kinyitja a szemét.

Szentesi Tamás

„Fájdalmas ébredés 3.”

A fiú felkiáltott álmából, szemei vérveresek voltak, mert a depressziós gondok nem engedték szabadon és szúrós tüskeként hasítottak elméjébe. Szenvedett, hiszen szemeiből véres könny eredt meg. A fájdalmas teher, amit hordozott, a lelkében egyedül azt a gyilkos lány tudta volna feloldani.

Haldoklott a fiú szíve, ami még nem is olyan régen a gyilkos lányért dobogott, mert az volt életének egyetlen fényes kincse, harmatjának, értékének otthona. Az otthona, hol a fiú természet adta lágy öle árasztotta a lány szívébe a melegséget, ahol védelmet nyújtott lelkének a fiú, melyben érezhette a fedettséget.

A fedettséggel telített boldogságos csillagsugárral teli fényt, melyben egy pillanat alatt a lány, a fiú szívében összetörte a reményt. De ígérte a fiú, hogy megszüli a reményt vérének elfolyása által, mert több volt benne az emberi büszkeség, mely az egekig szárnyalt.  A fiú szíve még megsebzett, mert szabadulni nem tudott a lány mérgezett szorításából. A lány mostanáig is játszott a fiú lelkével, mint az égő parázs, úgy keltette életre a fájdalom születését. Álmodta a halált, melyben a lány az ágyhoz kifeszítette a fiút, kínozta lelkét, nem engedte szabadon egy pillanatra sem. A lány gyilkos pillantása a fiú szívére szegeződött, melyben a fájdalom halál közeli tusához, állapotához emelte a fiút.  A gyilkos elméjű lány nem engedte szabadon, mit sem törődve a fiú érzéseivel, fájdalmával. A fiú harcot vívott a lánnyal, de nehezen bírt ellenszegülni, mert a véres fájdalom halálába terelte. Könnyet ejtett a fiú és szívéhez szegezte a medált, amit a lánytól kapott. Lehunyta szemét és várva várta a fényes reményt, ami megmenti, mert számára közelegett a vég. A fiú teljesen elvesztette az eszméletét, hiszen nem dobogott szívében a remény, hitt és az akarat csak az a fájdalom, ami a lelkében megmaradt és mélyen fekvő sebet hagyott. Lelke az élet és a halál között kettészakadt. Kinyitotta a szemét és üvöltött a fájdalomtól, de egyedül az, ami életben tudta tartani a fiút az a valósághoz meglelendő kivezető út, a remény.

Szentesi Tamás

„Fájdalmas ébredés 4.”

Belső pokol

Hosszan nézte a horizontot keserű szájízzel, ahogy a belső pokla felé haladt, ahol magas lángok öleltek körülégetve a lelkét.  Elszakadt köldökzsinórjára pillantott, mely még nemrég egy szerelmet kötött hozzá. Sikolyt vélt hallani a messzeségből.

Még látta apró alakját a semmibe veszve. Időzött soká csöndesen a pokolban, hátha meghallja édes hangját, ami harsonaként játszott volna édes dallamot füleiben. Közben érezte a véget, melyből tudta, hogy már nincs esélye. Csak fekhelyéből támadó parázs, ami izzott és szúrást keltett életre az ereiben. Megnyitotta lelkét a fiú kitárta azokat a rejtelmeit, mit egyedül csak ő láthatott, érezhetett és senki más. Fiúnak a köldökzsinórja elszakadni látszott, de mindig volt egy szikra, egy támaszt keltő erő a lelkében, aminek segítségével ismét talpra állt.

De újra és újra érezte, hogy elemészti a fájdalom, ami benne lakozott, várta azt a pillanatot, melyben kiadhatta könnyeit, érzelmeit. A pillanat felgyülemlő múlásai, mely hatalmas kitörő vulkánként hatoltak le a lelke legmélyére, mert nem tudott másra gondolni, csak a volt szerelmére.

Szíve túl sötét volt ahhoz, hogy erőt vegyen magán, mert úgy érezte elhagyták az angyalok, nem volt mibe kapaszkodnia.

A szurdok szélén állt, hogy elnyelhesse a hatalmas láva, de még az utolsó leheletnyi erejével, ami benne lakozott késztette az élete utolsó szálának életére.

Gondolva fényes reményre, ahol még várhatott rá boldogság és nem a sötétség kérges keze markolta, de míg minden oly sötét és halovány sebként tündökölt a fiú, akkor is mert hinni, hiszen a remény az a fényesség, mely képessé tette a fájdalmas ébredésen túlszárnyalni az álomból felébredve a fényekkel telített szerelemhez vezetni, ott, ahol minden ember boldog és megszűnhet a sötétség. De az éjjelek mindig éles tőrként hasítottak elméjébe sebet szúrtak szemeinek hártyáin, mely égette, mint a legforróbban izzott tűz. A szívében vérzett, haldoklott a sok könnyes éjtől, ami rémálomba kergette a fiút. Egy pillanatra sem hagyta nyugodni, hogy rendesen kialudja magát. De megígérte saját magának, hogy mindent véghezvisz, mert soha nem hátrált meg egy akadály előtt sem. Még, ha a belső pokla a fiúnak mindig úgy forrt, mint a vulkán legbelsőbb magja a fájdalomtól. Akiktől mindig támaszra számíthatott az a családja volt. Kiktől megtanulta azt, hogy, hogyan lehet túlvészelni a fájdalmat, amit okozott neki a gyilkos lány. Anyukája Clara mindig mellette állt és a legnehezebb kínt is segített túlszárnyalnia. A fiú felébredett rémálmából, miközben anyukája szólítgatta. - Fiam, Fiam. Rázta meg a kezét finom érintéssel, hogy még véletlenül se okozzon neki fájdalmat. - Rosszat álmodtam anyu. – Mindig itt van és nem akart soha eltávozni. – Mindaddig kísérteni fog, amíg nem vagy képes kitörölni a gondolataidból. – mondta Clara. A fiú felkelt az ágyából és kiment reggelizni a konyhába. Miután megreggelizett segített szorgalmasan a házimunkában, hogy a fájdalmai kicsit elterelődjenek, melyek mindig a pokol mélyére próbálták húzni. De a szíve örök elszántságban dobogott a kiút meglelése érdekében. Végzett a takarítással a fiú és szobájának ablakához ballagott. Némán csendben figyelte az apró mozzanatokat, ahogyan kint játszottak a gyerkőcök az udvaron. Kezeinek ujjait az ablakra helyezte a fiú és azon gondolkodott, hogy melyen jó lenne ismét fiatalnak lenni. Aztán hirtelen Claudia a vállához érintette kezét és azt mondta Tominak. – Te erősebb vagy, mint gondolnád. – jegyezte meg őszinte szavaival. A múlt pillanatképei nehéz súlyként ölelték át és nem hagyták kibontakozni.

Szentesi Tamás 

„Fájdalmas ébredés 10.”

A fiú becsukott szemeire néma esőcseppek hullnak, a harag vörös lángjai az egekig hatolnak. A fiú mögé lopakodó gyilkos szerelem csalogatja maga mögé a vakságon túli sötétségbe, ahol nincs kegyelem. Halálra ítélte a fiút, melyben gyenge magányként a szívébe költözött. Öleli magához végül az egyszerűnek tűnt halált, úgy érzi vége az életének, ami a lelkébe talált. Megjelenik a fehér angyal, aki mindig a fiú segítségére sietett. A túlvilági meleg öle nyújtja a fiú felé boldogságos szárnyait, megnyitja neki kapuit, reményének álmait. Fehér tollazatú szárnyával talpra állítja a fiút az úton, hogy gondolata előre haladjon és ne töprengjen a múlton. Azt mondja az angyal

- Engedd más szívét is a lelkedben dobogni örömben, jóságban, egy új szerelemben osztozni.

- Ha kell, áldozd fel egyetlen élteted azért, akit szeretsz és oldd fel lelkedben a fájdalmas vétkeket.

- Kelts új életet, amiben legyen sok mosoly, ahol a lelked egy testben szerelmes tüzet birtokol.

- Jöjj, kelj életre a napfényben, mert megtámasztalak a testemmel, hiszen a szíved melegséget ad őszinte szerelemmel. Azt mondja a fiú:

- Nem, még nem lehet, előbb véghezviszem az akaratomat. Az angyal elfogadta döntését és még annyit mondott mielőtt eltávozott:

- Én mindig veled leszek és ha szükséged lesz rám, én itt termek.

Szentesi Tamás

„Fájdalmas ébredés 23.”

A fiú utazásnak indul abba az Iskolába, ahol megszállt a múltban, mert úgy gondolja, hogy találni fog valami bizonyítékot, ami kiváltja a gyilkos lány tetteit. Odaér az Iskolához és a kedves portás szívesen látta a fiút, hiszen mindig jókat tudtak beszélni és látta a szemében az őszinte érzelmeket. A fiú illedelmesen köszön.

- Csókolom, Márta néni!

- Szia Tomi, mi járatban errefelé?

- Csak itt hagytam egy-két dolgot, amikor megszálltam maguknál.

- Rendben van Tomikám, adom a kulcsot és nézd meg nyugodtan.

- Köszönöm szépen, Márta néni.

A fiú elindul befele az Iskolába, ahol megszállt régebben. Ahogy belép a fiú az Iskolába ,érzés tör rá és elővillannak azok a pillanatok, amikor a lánnyal volt. Szépen, lassan eléri a fiú volt szobájának ajtaját és kinyitja. Belép az ajtón. A gyilkos lány, mintha várta volna, mert ott ült az ágyon egy cetlivel kezében. Mielőtt eltűnik a lány, annyit mond a fiúnak.

- Ne haragudj rám.

A cetli leesik az ágyra és megpillantja a fiú, melyen látja, hogy húsz név szerepel. Köztük volt Klaudia neve is. Ekkor döbben rá Tomi, a gyilkos lány nem viccel, mert folytatni fogja a gyilkolást.