Örök éjjelen.II
Felvadult lelkem
Felvadult lelkem, most
homályosan hallja szívednek
dobogását;
halkan csendben fojtom
magamba szemeim tükrének
zokogását.
Felvadult lelkem, miközben
érzi arcod hiányának
terhét;
mialatt felvágja bőröm,
az illúzió éles pengéje a
benső érzésem szívét.
Felvadult lelkem már egyre
lassabban dobog, hol sikolyt
halat süket füléből;
szükségét érezve, hogy merjek
az erős hit tűzéből.
Felvadult lelkem most gyenge,
de mégis küzd az egzisztenciának
karrierje jövőjéhez;
hogy elérjen boldogságának
glóriában fénylő kikötőjéhez.